Jelenlegi foglalkozásomat tekintve nyomdász vagyok, bár már nem a szakma kreatívabb oldalán tevékenykedve, emellett töltöm hobbi fotózással a szabadidőm jelentős részét. Nagyjából 20 éve készítek képeket tudatosabban utazásaimról, kirándulásokról vagy számomra érdekes helyszíneken járva. Közben igyekszem fejleszteni tudásomat különböző ws-okon, kihívásokon vagy éppen vezetett tematikus túrákon.
Egy ilyen szervezett túra alkalmával sikerült eljutnom az Inotai hőerőműbe is, ahol várakozásnak megfelelően, lenyűgözően utópisztikus hangulat fogadott bennünket. A területet járva túravezetőnk mesélt történeteket az erőmű mindennapjairól, az aktuális csarnok, egység érdekességeiről, látnivalóiról és igény szerint, hasznos technikai instrukciókkal is ellátott bennünket, hogy emlékezetes és látványos alkotásokkal térhessünk haza.
Az erőmű több filmnek, videóklipnek is biztosított és biztosít a jövőben is helyszínt. Illetve tanulmányaim során volt lehetőségem, ehhez hasonló helyeken töltenem szakmai gyakorlatokat még a ‘90-es évek elején, gépésztechnikusi éveim alatt. Valahol ezek az élmények, is adtak egyfajta inspirációt a képek készítéséhez, majd az utómunka során megteremtett végleges látványhoz is. A sorozatot próbáltam valami egységes színvilágban, hangulatban megjeleníteni, ezzel is visszaadva a hely egyedi atmoszféráját, amit bennem keltett. Számomra ez is egy fontos része ennek a hobbinak, hogy a képek valamilyen érzelmeket, gondolatokat váltsanak ki nézőből is, vagy megpróbáljam általuk átadni a saját élményeimet, látásmódomat. Ám kanyarodjunk vissza a túra elejére…
Gyülekező után egy rövid balesetvédelmi eligazítást követően, a hely veszélyeire való tekintettel, sisakokkal felvértezve elindultunk a múltba. A kapun áthaladva, elsőre nekem úgy tűnt, minta Tarkovszkij Sztalker-ének világába csöppentünk volna. Már az udvaron is érdekes témákba botlottunk, akár szó szerint… sok dolog úgy volt, ahogy otthagyták az üzem bezárásakor. Szerelő műhelyek gépekkel, levetett védőfelszerelésekkel, elhagyott szerszámokkal. Rövid bóklászást követően beléptünk a “kazánházba”... itt máris előkerültek az állványok és a nagylátószögű objektívek is. És hirtelen egy másik jelenetben találtuk magunkat, a Szárnyas fejvadász 2049, K gyerekkori álmában… bár a forgatás óta már újabb egységet bontottak le a kazánok szerkezetéből, amit sajnos azóta is folyamatosan bontanak. Így aki részt kíván venni egy hasonló időutazásban, érdemes igyekeznie, ha látni akarja ezt a monumentális építményt. Óriási a tér, az ember szinte elveszik benne, félelmetes lehetett, amikor még teljes gőzzel dübörögtek ezek a kazánok. Sajnos felmászni már nem lehetett a szerkezetre, pedig onnan is pazar felvételeket lehetett volna készíteni, bár így is sikerült jó néhány látványos képet készíteni.
Ezután a turbina terem következett, természetesen menet közben is rengeteg látnivaló akadt, kattogtak is rendesen a masinák a kezünkben vagy a tripodokon. Illetve az objektíveket is cserélgethettük, annak függvényében, hogy éppen mi ragadta magával a fantáziánkat. Ebben a csarnokban már nem voltak berendezések, bár a nagy terek, mélységek és magasságok, az enyészet különböző formákban megjelenő motívumai elegendő témákat biztosítottak nekünk.
Ahogy haladtunk egyre feljebb, a lépcsőházban is lehetett pár ötletes képet készíteni a mocskos ablakok előtt várakozó fotós társainkról vagy éppen a szénporral belepett berendezésekről.
Majd felértünk a tetőre, innen jól be lehetett látni a környéket, a terület többi részét, vagy akár az erőmű jellegzetes 3 hűtőtornyát is. Tájképek és egyéb látványos képek elkészítése után tovább indultunk a tornyok felé, és menetközben továbbra is újabb és újabb részletek tárultak az ember elé, pedig az útvonal egy része arra vezetett amerről jöttünk. A szénszállító szalagok, egy újabb, szintén K álmában szereplő lépcsős csarnok vagy a régi irányító panelek, kerekek, elhagyott alkatrészek. Érdekes volt visszatérni egy ilyen környezetbe barangolni. Felidézték bennem, hogy milyen is volt, amikor inaséveim alatt még ezek a panelek aktívan üzemeltettek valamit, bár sajnos abban az időben is voltak olyan részek, amik nagyon hasonlóak voltak a mostani állapotokhoz… ám pár évvel, évtizeddel később meg már csak képekhez, vagy filmekhez adnak témát azzal, hogy hagyjuk elenyészni ezeket az eszközöket, helyszíneket… Közben megérkeztünk az egyik gigantikus méretű torony belsejébe, melynek valós méreteit talán nem is tudja visszaadni egyetlen kép.
Ezekbe a tornyokba engedték ki a fáradt gőzt, ami cseppfolyósítva gyűlt össze a torony aljában, ezzel a folyamattal érdekes képződményeket létrehozva a belső felületen, újabb látványos témát szolgáltatva néhány képhez. A toronyba ketten-hárman, felváltva mentünk be, mert csak egy keskeny pallón lehetett belül közlekedni, hogy megtaláljuk a legjobb nézőpontokat a fotókhoz. A tornyok után az utolsó állomás következett, a mai napig is működő művelődési ház, melynek előcsarnokát és színháztermét például a Lajkó - Cigány az űrben című filmben lehet látni, érdekes mozaik képeivel, lámpáival és komplett korábbi rendszert idéző hangulattal. Ezt a hangulatot tovább erősítette az egyik termében korabeli használati tárgyakból álló kisebb gyűjtemény is. A színházterem futurisztikus bordázata és szimmetriája is alkotásra sarkalt bennünket, végül a régi könyvtárszobát is meglátogattuk, ahol indulás előtt még diskuráltunk az aznapi és korábbi élményekről, amit ez a hely idézet fel bennünk. A gyárkapun kilépve visszatértünk a mába, s megfáradva ki-ki merre, elindultunk hazafelé, visszazökkenve a valóságba.
Hazaérve a fáradtság ellenére, jelentősen felvértezve az élményektől, nekiláttam a képek válogatásának, kidolgozásának. A kazános képhez érve, miután elkészültem az alapbeállítással, jött az ötlet, hogy mi lenne, ha egy kicsit “mozis” hangulata lenne a képeknek. Elsőre kíváncsi voltam, hogy el tudok-e érni valami hasonlót, mint amit a BR 2049-ben láthattunk… sokadjára sem lett olyan és talán nem is működött mindegyik képnél az az erős narancs-türkiz színezet, bár majdnem sikerült hasonlót alkotnom. Így újabb sokadik nekifutásra, sikerült egy olyan presetet létrehoznom, ami majdnem mindegyik képnél nekem tetsző egységes hangulatot adott vissza, bár így is szükséges volt egyedileg is igazgatni a beállításokon az egyes képek sajátosságaiból adódóan. Első körben azt gondoltam, hogy jó esetben lesz majd 5-10 kép, amit majd az idővonalamon is megosztok a túráról… ám munka közben észre sem vettem az idő múlását és a képek mennyiségét, jócskán rám is esteledett, mire végeztem a teljes sorozattal, ami több, mint 60 kép lett végül, mely messze felülmúlta korábbi elképzeléseimet, reményeimet. Nem gondoltam volna, hogy ennyire magával fog ragadni ez a helyszín. Szívesen vissza is mennék még egy túrára. Rengeteg szeglet, megbúvó apró részlet volt amit elsőre nem tudtam, vagy nem volt elég időm megörökíteni. Esetleg pár témát alaposabban körbejárva, más megközelítésből újraalkotni. Minden esetre egy óriási élmény volt ez a nap számomra, melyből rengeteg tapasztalatot is sikerül merítenem…
A képeket Olympus OM-D E-M5 mark II-es vázzal, M.Zuiko 12–40mm F2.8 pro, M. Zuiko 40-150mm F2.8 pro és 7Artisans 7.5mm objektívekkel készítettem, az utómunkát és a végleges látványt Adobe Lightroom Classic használatával alkottam meg. Ha kíváncsi vagy a teljes sorozatra, az alábbi linken tudod megtekinteni: https://www.facebook.com/1077061939/posts/10224424247048540/
Comments