Az egész történet úgy kezdődött, hogy az internetet bújva, elolvastam egy cikket, aminek az első sorai egyszerűen nem hagytak nyugodni.
“Az aktfotográfia nemcsak "megfogható" testábrázolás, hanem költészet és álom: az ösztönök, a vágyak, a látomások világa. A fényképezésnek ez a területe, amelyben a művészet, az erotika és a pornográfia szálai finoman egybefonódnak.” /Eifert János/
Na igen. Olyan szép ez a mondat... Elkezdett motoszkálni a fejemben, hogy hol is tudnám megtanulni, megalkotni azt, amit ezek a sorok sugalltak nekem. Természetesen mint minden valamire való tanár, Workshop, Stúdió mind-mind Pest központú. Na jó, de akkor kitől kérdezzek, ki legyen az aki segíti majd az első lépéseimet, hogy azon a vékony mezsgyén ügyesen lavírozzak.
A célom, hogy a képeket nézve talán valami olyan gondolat jusson az emberek eszébe, mint amit Eifert János szavai nekem suttogtak. Hiszem, hogy nincsenek véletlenek. Épp gépváltás előtt, részt vettem az Olympus Mini WS-on Tihanyban. Ekkor már tudtam, hogy a Olympus E-M1 Mark II és az M.Zuiko 1.2-es 45 mm rám vár. Dékány Zsolt és Bánhalmi Norbi is segítségemre volt, a gép és objektív választásnál. Norbi egy hosszabb telefonos beszélgetés során, feltette nekem a kérdést, na joooo, de mit szeretnél fotózni... ? Egy pillanat alatt minden a helyére került, szép sorban, hiszen Norbi sokszor jár a Balaton-felvidéken, mondhatni “házhoz jött” a mentorom.
A sors a legjobb emberhez vezetett, aki segített nekem abban, hogy hogyan tegyem meg az első lépéseket az akt fotózás terén. Azt mindenképp tudtam, hogy hús vér, igazi Nőket szeretnék fotózni. Elkezdődött a hogyan is csináljuk.... elkezdődött az, ami számomra a varázslat: A modellekkel való kommunikáció, az alázat, a hála, hogy beengednek a legszemélyesebb terükbe.
Érdekes volt látni, megtapasztalni, majd megvalósítani, hogyan is kell kicsomagolni egy önbizalommal nem éppen megáldott Nőt, aki legbelül halványan emlékszik még rá és érzi, benne is megvan minden ami nőies, ami sexi, ami csodálatos. Megtanultam, hogy tiszteletben kell tartani, hogy mindenki csak annyira nyílik meg amennyire képes. A részletek, amit megörökítettünk, néha ezerrel több finomságot, érzelmet tükröznek vissza. Sejtetve megmutatni azt, amikor a Nő újra elhiszi hogy a “varázslat” belülről fakad, és amikor a kész fotók láttán látom a modellem szemében, hogy ott van mindannyiunkban az amiért megéri ezeket a felvételeket elkészíteni.
Neked is van egy jó Mikro Négyharmados rendszerrel készült fotód? Van hozzá egy izgalmas történeted? Mi szívesen megosztjuk! Küldd el nekünk a technikai paraméterek megjelölésével a milcclub@olympusmintabolt.hu email címre.
Németh Krisztina
Comentários