// Olympus X Czank Lívia //
A fotózást életem legszerencsésebb fordulópontjának tekintem. Magyarországon, Budapesten élek, újságíró vagyok. Tíz évvel ezelőtt kezdtem el cikkeket, interjúkat készíteni női magazinoknak (Marie Claire, Glamour, ELLE), 2015 óta pedig három könyvet is írtam.
Az egyik női magazin főszerkesztője még 2010-ben kiküldött Párizsba. A Le Crazy Horse francia kabaré hatvanadikévfordulóját ünnepelte, ennek kapcsán készítettem interjúkat a táncosokkal a legújabb előadásukról. Velem volt egy fotóművész is, Nánási Pál. Egyik este, vacsora közben odafordult hozzám, és megkérdezte, megmutatom-e neki a képeket, amelyeket a telefonommal készítettem Párizs utcáiról? Ugyanis nálam akkor még csak egy iPhone volt, fényképezőgép nem. Pál észrevette, hogy sokat fényképeztem, és kíváncsi lett a képeimre. Megnézte őket, és emlékszem, csak ennyit mondott: “Van hozzá szemed, vegyél egy gépet!” Hát így kezdődött.
Pál ugyanis jól látta. Szerettem fényképezni, mert teljesen ki tudtam kapcsolni közben a gondolataimat. Nyugtató hatással volt rám. Először egy Canon 1100D gépet vettem egy 50mm-s fix objektívvel, amelyet hamar lecseréltem egy gyönyörű, fehérszínű Nikon V1 MILC gépre. A vázhoz volt egy 10-30mm-s és egy 30-110mm-s objektívem.
Hamar a fotózás lett a kedvenc hobbim, és rá is jöttem, hogy miért. Ha egy cikket vagy egy könyvet írsz, az sok felkészüléssel, anyaggyűjtéssel jár. Utána megfogalmazod a szöveget, címet adsz neki és írsz hozzá egy bevezetőt. Ezzel ellentétben a fotózás a pillanat megörökítéséről szól, a kamera azonnali eredményt mutat. Nem beszélve arról, hogy a mai modern világban pár perc alatt, némi képszerkesztéssel máris feltöltheted online a képeidet és megmutathatod másoknak is. Ebből a perspektívából nézve számomra a fotózás egyfajta azonnali visszacsatolás a hosszú, sokszor hónapokig tartó cikkírás mellett.
Néhány évvel ezelőtt arra is rájöttem, hogy íróként én saját illusztrációkat is megálmodhatok az írásaimhoz. 2016-ig csak magamnak fotózgattam hobbiból. Aztán egy ötletem, talán nem túlzás azt állítani, örökre megváltoztatta a karrieremet.
Több barátom a Magyar Állami Operaház balettművésze, így általuk volt alkalmam bepillantani az előadások után a kulisszába. Ugyan én soha nem akartam balerina lenni, de az Operaház kulisszája mégis lenyűgözött. A spicc-cipőjét igazító balerinák, a reflektorlámpák vakíkó fénye, a díszletek, a jelmezek mind gyönyörűek voltak. De leginkább az tetszett, amit a közönség már nem láthatott a nézőtérről: a valóság. A fáradt, izzadt balettművészek, akik a padlón ülve masszírozzák fájó végtagjaikat. Érdekelni kezdett, hogyan élik a táncosok mindennapjaikat, milyen áldozatokat hoznak azért, hogy esténként a színpadon ragyoghassanak.
Írtam egy könyvet a Magyar Nemzeti Balett táncművészeinek életéről. Minden nap bejártam hozzájuk az Operaházba és interjúkat készítettem velük. 2016 decemberében a világhírű mesebalett, A diótörő előadásai alatt kezdtem el fotókat is készíteni róluk. Akkor még a Nikon V1 MILC gépemmel. Csak úgy, emlékbe fotóztam őket a kulisszában. Idővel azonban a táncosok és a balettigazgató is felfigyeltek a képeimre és bíztattak, hogy a könyvembe a saját képeimet mutassam meg az olvasóknak. A könyv végül 2017 decemberében jelent meg a fotóimmal együtt. A címe: A függöny mögött - A balett titkos világa.
Egy hónappal később a Magyar Táncművészeti Egyetem rektora felhívott telefonon, hogy szeretné, ha írnék egy könyvet a balettnövendékek életéről is. A gyerekek tíz éves koruktól kilencéves képzésen vesznek részt az intézményben, itt válnak balettművészekké. Az Operaház legtöbb magyar táncosa is az egyetemen tanult gyerekkorában.
A fotóimmal kapcsolatos sok pozitív visszajelzés miatt úgy döntöttem, komolyabban elkezdek foglalkozni a fényképezéssel. Ehhez úgy éreztem, szükségem van egy új, komolyabb technikai tudással rendelkező fényképezőgépre. 2018 májusában beleszerettem az Olympus Pen-F-be. Láttam egy fotót róla az interneten, majd elmentem az Olympus szaküzletbe kipróbálni. Emlékszem, amikor először a kezembe vettem. Furcsa mód az volt azérzésem, hogy ezzel a géppel különleges kalandjaink lesznek együtt. Ami a következő másfél évben történt, arra egyáltalán nem számítottam.
A balettnövendékeket a balett-termekben és a kulisszában fotóztam a készülő könyvhöz. Többen mondták már nekem, hogy milyen nehéz lehet ilyen bensőséges képeket készíteni a gyerekekről és általában a balett zárt világáról. Szerintem ennek egyetlen titka van: a bizalom. Csak akkor lehet igazán beszédes képeket készíteni a kulisszában, ha a táncosok a lelkükhöz is közel engednek. Ezt nem lehet siettetni. Sok beszélgetésre van szükség hozzá és fontos a kölcsönös tisztelet is egymás iránt. Én soha nem interjúkat készítettem, csak beszélgettem velük. Ha valaki megosztott velem egy magánjellegű történetet, én is elmeséltem neki egyet. Érezniük kellett, hogy számomra ez nem munka, valóban kíváncsi vagyok rájuk és tisztelem őket azért, hogy ilyen szenvedéllyel vannak a balett iránt.
A balettot a közönség könnyűnek és légiesnek látja. Én a kulisszában nehéznek és sokszor fájdalmasnak. De a táncosok pontosan tudják, hogy a szenvedés a balettal jár. Ez az életük, ők mindent erre tettek fel már egészen kiskorukban, öt-hat évesen. Írtam egyszer egy cikket a balettnövendékekről, amelyhez a szerkesztőm ezt a címet adta: Kiválasztottak. Nagyon találónak találtam, tényleg különleges képességű, kiválasztott gyerekekről van szó. Elhivatottak, alázatosak, maximalisták. Ha fáj, akkor sem mutatják. Persze, van az a fájdalom, amit nem lehet kibírni sírás nélkül, de erre való a kulissza. Néhány percük van csupán arra, hogy könnyeket ejtsenek, utána mosolyogva menjenek vissza a színpadra. A néző ugyanis soha nem láthatja a balett nehézségeit.
A fotóim titka a táncosok odaadó segítségében és a fényképezőgépem technikai tudásában rejlik. Időbe telt, amíg a balettnövendékek megismertek és megbíztak bennem. De legyen bármilyen erős is a kapcsolat közöttünk, soha nem lennék tiszteletlen velük a kulisszában. Teret kell hagynom köztük és a fényképezőgépem között. Ehhez találtam két tökéletes objektívet is: A 75mm, F1.8 és a 45mm, F1.8 objektívekkel több lépés távolságból is tűéles részletképeket tudok készíteni. Bevallom, én más felszerelést nem szoktam magammal vinni a kulisszába. A rekeszértéket szeretem leginkább állítgatni a gépen, illetve az Olympus Pen-F beépített fekete-fehér módját lenyűgözően szépnek találom! Sokszor látom a balett világát fekete-fehérben, ezért szeretem a tárcsát a vázon fekete-fehér módra állítani.
Van egy különleges, mondhatni sorsfordító képem. A története a következő: 2018 decemberében A diótörő egyik előadása ment a Magyar Táncművészeti Egyetemen. A szünetben kiléptem a kulisszából az öltöző folyósójára, ahol láttam, hogy három balerina ül a földön, és veszik fel a spicc-cipőjüket a következő felvonásra. Odaköszöntem nekik, mire megláttam, hogy az egyikőjüknek csúnya, sebhelyes a lába. Gondolkodás nélkül kattintottam. A balerina mosolygott a reakciómon, számára ugyanis a sebhelyes lába mindennapos látvány volt. Elmondása szerint nem is fájt neki, egyszerűen csak így nézett ki tánc után. Otthon láttam igazán, milyen képet fotóztam. Minden részlet éles volt, a rózsaszín tütü és a sebhelyes láb kontrasztja különleges hatást keltett. Ezen fotóm által több elismerésben is részesültem: 2019 májusában megnyertem egy fotópályázatot, a szakmai fődíjat és egy különdíjat is. A díjátadón a CEWE Magyarország felkért nagykövetének, majd az Olympus Hungary nagykövete is lettem. A fotópályázatot kiíró cég pedig szerződést ajánlott a balettnövendékekről szóló könyvemhez, amely éppen most, áprilisan fog megjelenni a CEWE Magyarország által szponzorált fotókiállítással együtt.
Különös tapasztalatokkal bírt az elmúlt négy évem a balett világában. Soha nem gondoltam volna, hogy nekem éppen ehhez a művészethez lesz közöm. Sokan hiszik azt rólam, hogy balerina voltam, hogy nekem is az életem része volt a tánc. Mindig meglepődnek, amikor elmesélem, hogy van két bátyám, akik katonák, ezért én például vadászpilóta szerettem volna lenni. Hálás vagyok azoknak, akik hittek bennem és azt tanácsolták, hogy mutassam meg a képeimet a könyveimben.
Az Olympus Magyar Képviseletének támogatása döntő volt számomra, hiszen ők segítettek megtalálni a tökéletes objektíveket, és mindig kitörő örömmel fogadják a sikereimet.
Neked is van egy jó Mikro Négyharmados rendszerrel készült fotód? Van hozzá egy izgalmas történeted? Mi szívesen megosztjuk! Küld el nekünk a technikai paraméterek megjelölésével a milcclub@olympusmintabolt.hu email címre.
Czank Lívia
コメント