// Olympus X Séllei Csaba //
Az Egyenlítő közelében, de már éppen a déli félgömbön fekszik Nusa Penida, a Balinéz szigetcsoport második legnagyobb tagja. Csendesen húzódik meg a kék óceánban, kissé távolabb a nyüzsgő turizmusáról híres Balitól. Habár szárazföldi utazók csak mostanában kezdik igazán megismerni vad tengerparti sziklafalait, elhagyatott felföldi bérceit és eldugott hindu emlékhelyeit, a búvárok között már régóta az egyik legkedveltebb úticél. Rögtön rá is térünk, mitől vált olyan népszerűvé, a vízi világ szerelmesei körében, de előtte tekintsük át nagyvonalakban a sziget geográfiai fekvését és geológiai jellegét, ezek adják a kulcsot a viszonyok megértéséhez.
Nusa Penida csakúgy, mint a környékbeli szigetek-szigetláncok, azon vulkanikus folyamatnak a termékei, amely a tektonikus lemezek ütközése során fejlődik ki. E hatalmas nagyságú vulkanizmus alakította ki, a tengerből szinte falként kiemelkedő szigetláncolatot, Szumátrától Timorig. Mindössze keskeny szorosok maradtak meg, amelyeken át a tenger vize a szelektől, ár-apálytól, hőmérséklettől és sótartalomtól függően áramlik ide-oda. Főleg oda, azaz a Csendes-Óceán felől az Indiai-Óceán irányába, jórészt az Indonéz Áramlat (ITF, Indonesian Throughflow) segítségével. A meleg, tápanyagban gazdag víz szünet nélkül, hatalmas mennyiségben ömlik át a tengerszorosokon. Az egyik ilyen hely éppen Nusa Penida környéke, itt a Lombok-szoroson átfolyó víz belekeveredik az Indiai-Óceán hidegebb, oxigénben dúsabb vizébe. A bőséges tápanyag, napfény egészen gazdag és változatos tengeri életet alakított ki és tart fenn.
Búvárszemszögből szemlélve a dolgot megállapíthatjuk, hogy az ideális körülmények különös vonzalmat gyakorolnak a világtengerek legkönyörtelenebb ragadozójára: a búvárfotósra. Ez a vízi lény képes a hideg, zölden derengő vízben is egy kerek órát várni, hogy lencsevégre kapja az ördögráját (manta), miközben hidegtől dermedt ujjaival görcsösen markolja a búvártokot. Miután csontjaiig átfagyott, átrándul a sziget másik oldalára, ahol meleg, tengerkék vízben sereglő, zátonylakó kreatúrákat kap lencsevégre, s gyönyörködik a változatos vízalatti táj látványában.
Mielőtt egyáltalán elkezdünk képeket készíteni, nézzük meg, milyen fő környezeti feltételekkel kell számolnunk. A vízben a természetes napfény minősége és mennyisége drámaian megváltozik, a víz szinte minden fizikai és kémia paraméterváltozását ajánlatos figyelembe venni. A feltételek napról-napra és helyről-helyre változhatnak, a víz árnyalata, a lebegő szemcsék mennyisége, a plankton mennyisége és persze a vízmélység, amely döntő a látható fény spektrum vonatkozásában. Ezek együtt már a merülés előtt eldöntik, milyen témájú képet lehet egyáltalán készíteni.
Ahol szép tiszta, áttetsző a víz, jöhetnek a tájképek. Pláne, ha van is mit keretbe tenni, de minden esetre, ki lehet használni a nagylátószögű lencse lehetőségeit. Más helyeken a periodikusan felbukkanó fel-, és leáramlások teremtenek kellemetlen körülményeket. Az egyik ilyen jelenség a termoklin, vagy hőmérséklet-ugrás, a trópusokon ezt a hidegebb víz felfelé történő áramlása okozza. A hidegebb víznek más az optikai törésmutatója, ezért nem látunk élesen, ha átnézünk a hideg és melegvíz találkozási felületén.
Ennél rosszabb, ha a hideg, mélyvízi áramlatok elkeverednek a meleg felszíni rétegekkel, ekkor a víz bezöldülhet, a milliárdnyi mikroszkopikus lebegő szemcse és plankton hatására. Kétségtelen, hogy van bene némi kaland és izgalom, vajon mi bukkanhat fel a zöld derengésből, de ritka az a búvár fotós, aki kedvencei közé sorolná az ilyen helyet.
Az is előfordulhat, hogy a sekély lagúnából az erős hullámzás vagy az apály vízmozgása egyszerűen lesodorja a zátony fala mentén a finom üledéket, opálossá téve a vízet, a látótávolság néhány méterre is lecsökkenhet. Igazi vakrepülés, tehát irány a mélyvíz, ahol remek látótávolság fogad minket és alulról szemlélhetjük a fejünk felett kavargó tejszerű ködöt.
A sziget északi partvonalán merülve gyakran találkozhatunk különféle excentrikus figurával, mintha csak a divatújságok lapjairól ugrottak volna le. Kétségtelen, a legkifinomultabb tervező, maga az anyatermészet. Az egyik leghíresebb merülőhely – Toyopakeh – minden nap búvárok tucatjait látja vendégül, akik önfeledten adják át magukat a változatos tengeri életformák szemlélésének. A gazdag tengeri élővilág minden bizonnyal az itt tapasztalható táplálék bőségnek köszönhető, amelyet a szüntelenül áramló tengervíz szállít nagy távolságból.
Azok a helyek is rendkívül érdekesek és a kutató kedvű búvárok kiváló vadászterületei, ahol nagyobb számban találhatunk legyezőkorallokat. Az éles szem sem árt, mert a korallágacskák rejtekeiben meghúzódó parányi lények nemcsak igen picik, hanem tökéletes rejtőszínnel szinte teljesen beleolvadnak a háttérbe. Szó szerint percekig is eltarthat, mire akár egyre is ráakadunk, gyakran nem is az állatot látjuk meg elsőre, hanem valami szokatlan duzzanatot a korall ágon. Még közelebb bújva, előtűnnek az apró lábak és szemek. Ezek az apró rákocskák egész életüket egyazon korallon élik le, színüket is ehhez alakítják, ezért nem is ajánlatos nekik gazdát váltani, mert azonnal kiszúrná őket egy éhes hal. Márpedig ilyenekből bőven akad.
A korallzátony jellegzetes lakói a sügérek, méretben, színben nagyon változatosak. Általában jó fotótémák, mert nem nagyon hagyják el a körzetüket, szép formájúak, egész közel lehet férkőzni hozzájuk és némelyikük igencsak szeret pózolni. Mint ez a fickó is a képen, éppen az őrhelyén tanyázik, onnan figyeli a terepet, a jövés-menést és főleg, hogy mit lehetne hirtelen bekapni. Ha elég óvatosan közelítünk, már előre beállított kamerával és vakuval, jó esélyünk van elcsípni egy portrét. Persze el fog jönni az a pillanat, amikor elege lesz belőlünk és egy villámgyors mozdulattal elúszik.
Még mindig a nyugodt vizekben maradva, felbukkan egy flegmatikus kreatúra, a puhatestűek közül. Úgy tűnik, nagyszerűen szórakozik, mert a vaku fényében próbál árnyjátékot játszani, ezúttal egy nyulat próbál megformálni. Egész jó próbálkozás!
Ritka pillanatokban még izgalmasabb találkozások jöhetnek, a sávos tengeri kígyó felbukkanása mindenképpen ide sorolható, s eltekintve az atavisztikus borzongástól, az ember elképedve szemléli e lenyűgöző teremtményt. Habár harapása mérgező, de szerencsére ügyet sem vet a búvárra, amíg nem korlátozzuk szabad mozgásában, egészen közel lehet férkőzni. Érdemes is közelről szemügyre venni, különösen, amikor vadászik, ahogy üregről-üregre halad, apró zsákmánya után kutatva. Előfordul, hogy a vadászathoz csatlakoznak más ragadozó halak, hogy a kígyó által megijesztett kis halakat összeszedjék.
Ússzunk tovább mi is az árral, a következő merülőhelyünket a Ceningan sziget mellett elhaladva, Penida egyik eldugott öblében találjuk. Crystal Bay néven ismerik, mivel “kristály tiszta” tengervíz tölti ki. Köszönhető ez a kijáratánál örvénylő tengeráramlásnak, amely a mélyből hideg és tiszta vizet szállít a sekélyebb régiókba. Ez az a hely, ahol a búvárfotós nem lehet elég felkészült, mert mindenféle mérettartományban megjelenhet valamilyen tengeri jószág. Tehát ha makro lencsével megyünk a víz alá, szinte biztos, hogy előjön valami nagytermetű hal, vagy éppen fordítva, halszem objektívhez körömnyi korallrák. Tehát többször kell merülni és bízni a jó szerencsében. Biztatni nem is nagyon kell, mert a helyet nem lehet megunni, a víz alatti táj is roppant gyönyörű, fehér homokos tengerfenék lejtősen ereszkedik alá, látványos korallkertektől övezve, majd hirtelen alábukik a sötétkék mélységbe, oldalalt meredek falakkal kísérve.
Ebből a mélységből szokott fölemelkedni a hely fő nevezetessége, a holdhal (Mola Mola). Életének java részét a mély vízben, néhány százméteres vízben tölti el, itt szerzi a táplálékát, a sekély vizekbe csak melegedni és tisztulni jár. A tisztítást a minden zátonylakó halak végzik, mint megannyi seregély a bivaly hátán, úgy rajzanak a holdhal körül, s csipkedik, szedegetik a parazitákat, elhalt bőrmaradványokat. A holdhal csak az év egy rövid szakaszában gyakori vendég a öbölben, erre az időre búvárok százai zarándokolnak ide, a nagy találkozás reményében.
Így is történt! Többszöri merülés után végre feltűnt a monstrum, egy szép, kifejlett példány érkezett az öbölbe. A holdhal formája azért különleges mert az egyébként kerekded, hold-alakú teste függőleges irányban éri el legnagyobb kiterjedését. Ha hozzávesszük az extrém módon megnyúlt hát-, és hasúszóját, akár 3-3.5 m magas is lehet.
A Crystal Bay meredek víz alatti falai mentén nagy számban élnek a zátonylakó halak különböző fajai, amelyek bátran kiúsznak a nyílt vízbe, ha megérkezik a holdhal. Korul zsongják a nagy testet, kezdődhet a nagytakarítás. Mindenki boldog, a holdhal megkönnyebbül, a pillangóhal jóllakik, de különösen a búvár örül, mert élete egyik legnagyszerűbb találkozása kerülhet be a naplójába. Még pár hét és a holdhal búcsút int a sekély vizeknek, jövőre ugyanekkor, ugyanitt.
Hajónk tovább halad Penida partjai mentén, elhagyjuk a Batu Talen örvénylő vizét, megcsodáljuk az óceán fölé magasodó fenséges sziklafalakat, míg végül megérkezünk a Bat Rock mögötti védett partszakaszhoz, a messze földön híres Manta Point merülőhelyhez. Ez is egy úgynevezett tisztogató állomás, ide viszont nem a holdhal jár, hanem a tengerek egy másik nagyszerű teremtménye, a pompás ördögrája, vagy közismertebb nevén: manta. A búvárok között az egyik legszeretettebb, legkeresetteb állat, a vele való találkozás feledhetetlen élmény. Békés természete, hatalmas termete és különleges formája, valamint a felfoghatatlanul könnyed és elegáns siklása, ahogy uralja a vizeket; méltán váltja ki mindenki csodálatát, aki valaha is megpillanthatta.
Minden egyes nap megjelennek a manták egy bizonyos sziklatömb körül és ott keringenek jó ideig, míg a tisztogató halak seregei – akiknek generációi időtlen-idők óta csak ezzel foglalkoznak – megszabadítják őket az élősködőktől. Néha tanúi lehetünk, amikor a manták csak úgy, egyfajta társasági életet élve kergetik egymást, vagy keringenek egymás körül, látszólag ügyet sem vetve az elbűvölt búvárokra.
Miközben a szüntelenül hullámzó óceán hintáztat minket előre-hátra, a manták közelébe lehet férkőzni, pontosabban ők jönnek a közelünkbe. Talán kíváncsiságból, vagy nemtörődömségből, de az ember közelségétől nem riad meg, ám a kezdő búvár annál inkább megriadhat, amikor egy ilyen hatalmas lény egyenesen feléje úszik. Aggodalomra semmi ok, bámulatos eleganciával, az utolsó pillanatban kikerül és elsiklik mellettünk.
Az ember itt tudja csak igazán hasznát venni a nagylátószögű lencséknek. Mint tudjuk, a víz alatt a fő ellenségünk a távolság, ezért mindig igyekszünk közel férkőzni a tárgyhoz, tehát kell valami, ami ekkora jószágot néhány méterről is átfog. Remekül lehet gyakorolni a fotózás fogásait, nemkülönben a merüléstechnikát, a kettő összehangolása igazi kihívás, remek feladat.
Hamarosan búcsút intünk a mantáknak és bemászunk a kishajóba, majd egy újabb fantasztikus száguldás az óceán hullámain, vissza a bázisra. Addigra már tudjuk, hogy egy újabb tökéletes nap végére értünk, élménye elkísér egész életünkön át.
Viszlát Penida!
Neked is van egy jó Mikro Négyharmados rendszerrel készült fotód? Van hozzá egy izgalmas történeted? Mi szívesen megosztjuk! Küldd el nekünk a technikai paraméterek megjelölésével a milcclub@olympusmintabolt.hu email címre.
Séllei Csaba
コメント