top of page

Welcome to OM System OM-5

Szerző képeBerentés Ágnes

Föld alatt az OM-5-tel







Ígértem egy hete, hogy megosztok majd néhány fotót Veletek, amiket az OM System új masinájával, az OM-5-el készítettem. Fotót és tapasztalatot is. A történet az volt, hogy Dékány Zsolttal, két OM kamerával és egy maréknyi objektívvel a Baradla-barlangba indultunk, hogy nagyobb térben is játszhassunk a fényekkel, próbálgathassuk a gépeket ilyen környezetben. Nekem a kamera Zsoltnak a barlang volt a viszonylag új.






Az első gondolatom most is az volt, …(mint az Olyval általában)… ahogy kezembe vettem az OM-5-öt, hogy olyan kis könnyű, cuki ez a masina, mintha egy játékkamera lenne.

A néha lehetetlenül pici objektívekről nem is beszélve .






Mind a váz, mind a lencsék időjárásállók, ami a kis súly mellé nem olyan hülyeség barlangi környezetben. A fejlett szoftveres lehetőségei, mint amilyen a live composite mód és a telefonról való teljes vezérelhetőség lehetővé teszik a fotó fényfestéssel való élő alakítását.

Ez egy nagyon látványos és egyben szórakoztató képalkotási mód, amivel Zsolt kísérletezett. Én maradtam a vakuimnál, nálam az az életszerűbb a barlangi környezetben (persze, a kettő remekül kiegészítheti egymást a gyakorlatban is és ki is szokta!)







A képekhez én ED 12-45 mm f4 pro és ED 7-14 mm f 2.8-as pro lencséket használtam, az utóbbit most kivételesen csak egy alkalommal. Bár most fogtam először kezembe ezt a kamerát, hamar kézre állt, könnyen átlátható volt a menürendszere, élveztem, hogy nem szakad le a kezem a súlya alatt, gyorsan megbarátkoztunk.

Összességében egy élmény volt használni!








A végeredményről meg döntsetek Ti, szívesen fogadom a kommenteket is, hogy tetszenek a micro 4/3-al készült képek? Ezúton is köszönöm, hogy édesanyám ismét biodíszlet volt a képeimen és segített a fotózásban, valamint az Aggteleki Nemzeti Park támogatásának, hogy nem kellett az óránkat nézve kapkodnunk a barlangban!









Egyébként Jósvafőről indultunk, a cél pedig a Retek-ág lett volna….de inkább nem is merem elmondani, meddig jutott 2 fotós 2 géppel…

Friss bejegyzések

Az összes megtekintése

Comments


bottom of page