top of page

Welcome to OM System OM-5

Beszéljenek az E-P7 élményemről a képek

Egy magasabb rendű alkotó erőt kerestem, amelyben a minden exponálás, művészetté válik.

Kihívás számomra, megtalálni stílusomat, önmagam, hogy egyensúlyt találjak abban amit csinálok. Nem vagyok Olympus fanatikus és nem is használom a márkát.


Az egyik legnagyobb kívánságom teljesült. Nem gondoltam rá, amikor Bánhalmi Norbinak köszönhetően éltem a lehetőséggel, hogy egy naplementés divatfotós workshopon vehessek részt, ahova én hívhatom meg a modelleket. Azt sem gondoltam, hogy olyan hatást gyakorol rám ezzel az EVF nélküli fényképezőgéppel való művészkedés, hogy virtuális tollat ragadok és néhány mondat kíséretében megosztok párat az itt készült képek közül a nagyvilággal.


De hol is kezdjem?


A géppel először Horváth Dániel csatornáján találkoztam. Kíváncsi lettem, nagyon kíváncsi rá. Azt éreztem, hogy ebben több van, mint amit amit Dani kihozott belőle. ( Bocs Dani ) Szerintem azoknak a legideálisabb, akiknek már kevés a mobillal való fotózás, és többre vágynak. Viszont számít nekik a dizájn, a méret és tele vannak kreativitással. De ez csak az én meglátásom. Igazi művész gép, egyfajta első látásra szerelem! :)




2021.08.02 -őt írunk, én már Reggel Tihanyban voltam a Rege Galéria Digitális fotóművészeti kiállításának megnyitóján. Kaptam egy szeletet abból a tortából, ami kedves lett számomra, amelyet öt fotóművész alkotott. Az Olympus csapatával voltam egész nap. Építő jellegű családias légkörrel, profizmussal találkoztam, amely magával ragadott. 


Elérkezett a késő délután, és mi elindultunk egy vitorláskikötőbe, ahol sminkes, stylist éss két modell várt már rám egy vitorlás hajón. Régi vágyam vált valóra, mert lehetőségem nyílt egy személyre szabott workshop keretein belül, az új Olympus E-P7 fényképezőgép PRO objektívekkel való kipróbálására. Meglepetésként ért, hogy az egyedülálló módon beállítható színprofilt, ennyire személyre tudom szabni és magával tud ragadni a fotózás élménye. Mindezt úgy, hogy szinte nem is kellett utómunkázni színek és árnyalatok tekintetében képeket.

Norbi figyelmességének köszönhetően, az üzletet félre téve részese lehettem a férfi elegancia jegyében egy divat fotózásnak a Bono Menswear Store ruháiban.


Külön köszönet molnár Gréta stílustanácsadónak, és modellemnek aki a felkérésem szívesen elfogadta, Szilveszter R. Sylbarnak.


A fotózás során a pózok tekintetében igyekeztem a természetességre törekedni, egyedileg beállított színvilággal. Most viszont hagyom, hogy a képeim beszéljenek helyettem.


ui: A gondolataim végéhez érve, kezdtem azt érezni, hogy lehet ez a kis gép lesz nekem a jövőben tökéletes alkotó társ. :)



Neked is van egy jó Mikro Négyharmados rendszerrel készült fotód? Van hozzá egy izgalmas történeted? Mi szívesen megosztjuk! Küldd el nekünk a technikai paraméterek megjelölésével a milcclub@olympusmintabolt.hu email címre.


Domány Violetta



Friss bejegyzések

Az összes megtekintése

Comentários


bottom of page