A világ kamerán keresztül...
Torma Ádám vagyok a RafaNoir Photo alkotója, illetve a LostTogether HU egyik tartalomkészítője. Szenvedélyem a fotózás és a pillanatok megörökítése és igen egy boldog Olympus / OM System tulajdonos. Az egyik legjobb dolog abban, hogy Olympus tulajdonos vagyok, az az összetartó közösség ami a márkát és a Micro 4/3-ad kedvelőit összeköti. Egy nagyon támogató közösség nemzetközi szinten, és a tulajdonosok között rengeteg beszélgetés és párbeszéd alakul ki amiatt, hogy ilyen gépet használ, és ebben nagyon sok tapasztalatot szerezhettem.
És hogy ki is vagyok én és mit jelent a RafaNoir?
Pár évvel ezelőtt tisztázódott bennem, hogy szeretnék egy vállalkozást és egy brand-et építeni magamnak, mivel gyerekkoromtól végigkísért a fotózás. Első képeimet a szüleim analóg filmes gépeikkel készítettem, kezdetben csak nyomogatva vagy akár játékként, de már akkor elvarázsolt, hogy hogyan lesz egy pillanatból fénykép. Később pedig kezdtem tudatosabb fotókat készíteni és kialakult a stílusom. Mivel a filmes hatás hiányzott a digitális képekről így a szerkesztésben és a fények játékával próbáltam visszahozni, illetve én egy zene és filmrajongó típus vagyok, ezen belül is a filmzenék a régi filmek varázsoltak el, és még öltözködési stílusban is az elegáns Noir filmek ihlette ruhákat hordok, így a Noir szót szerettem volna beépíteni a brand-be. Viszon ez így önmagában kevés és hiányzott valami személyesebb, ezért a vezetéknevem olasz fordítását (Rafano) használtam fel, melyből kialakult a RafaNoir.
Na és mi vezetett el az Olympus-ig?
Miután a családi fényképezőgépek “nyugdíjba vonultak” elkezdtem nézelődni, milyen lehetőségek várnak, középiskolás éveim elején még nem igazán láttam át, melyik gép mit is tud, így a választásom egy bridge (nem cserélhető objektíves) Fujifilm gépre esett, viszont ki tudtam élni vele a kreativitásom és a hobbiként tökéletes volt.
A technológia fejlődése viszont kezdett kiütni, és kezdtem a határait súrolni a tudásának, is és hiányzott a régi filmes érzés, így egy analóg Minolta lett a társa később, két típus is, melyek vissza adták az érzést, majd úgy döntöttem, kell egy megjelenésében is klasszikus, mégis egy kicsi és több lehetőséget kínáló gép, ami illik a stílusomhoz. Hosszas keresgélés után rátaláltam az Olympus / OM System gépekre és nem is kerestem tovább. Ezzel a géppel indultam neki a RafaNoir projektnek is...
Hogy mit is fotózok?
Egyrészt mindent ami megfogja a szemem, beleértve a természetet, utcai fotókat, különleges pillanatokat és helyszíneket. De utazásaimat és életstílus fotókat is készítek, erre mennyasszonyommal együtt külön oldalt is építettünk fel, mégpedig a LostTogether.HU oldalt. Szeretjük felfedezni együtt Magyarország kincseit és megörökíteni a felfedezésünk pillanatait, erre pedig az kis OM-D EM 10 III a leghűbb társunk és persze egy állvány ;)
Másodrészt pedig, ami kicsit üzletiesebb, viszont szeretem benne kiélni a kreativitásom az a termék, ital/étel fotózás, de portrék, események és állatok fotózásában ugyanúgy megtalálom magam.
Mindkét esetben a filmszerű hatást igyekszem visszaadni, erre úgy erősítek rá, hogy a Minolta objektívjeit is használom a gépemen, illetve analóg objektíveket használok, például a 7artisans objektíveit, melyekkel a fotók teljesen más dimenziókat nyernek. Szerencsére egyre többen próbálkoznak az ilyen lehetőségekkel és fantasztikus fotókat látok ezekből a kombinációkból.
Mit jelent egy fotózás számomra?
A fényképező egy állandó útitárs. Kötelező eleme a táskámnak, mindenhova elkísér. Minden kép a fejemben kezdődik. Ha előre kigondolok egy képet a fejemben, akkor tudom, hogy szeretném azt megcsinálni, megörökíteni. Itt elkezdődik a tervezés... Látom magam előtt, hogy milyen lesz a végeredmény és ehhez megkeresem a megfelelő helyet, szögeket és fényeket annak megfelelően, amit korábban elképzeltem. Sokszor rátalálok elsőre, valamikor újra kell terveznem, de
előfordul, hogy a kész fotó sokkal jobb lesz mint amit kigondoltam. Ez a folyamat adja a lendületet és az alkotás élményét, amiért szeretem ezt csinálni.
Miért Micro 4/3 és miért Olympus/OM System?
A legfontosabbat már korábban említettem, ez pedig a mérete. Kis helyen elfér, és számomra ez volt a döntő szempont. Általában hátizsákkal indulok mindenhova, kirándulni, utazni, dolgozni és fotózásra és fontos, hogy kicsi és könnyű legyen a felszerelésem. Ezen kívül gyakran viszek magammal iPad-et, MacBook-ot és a felszerelésemet (állvány, lencsék, adapterek, akkumulátorok, SSD-k, stb.). Az is fontos szempont, hogy az objektívjeim kevés helyet foglalnak, de a teleobjektív lehetőségekről sem akartam lemondani. Ebben jelent előnyt a Micro 4/3-os rendszer a 2x faktor miatt. A másik fő ok a beépített szenzor stabilizátor, ami szerintem az egyik legjobb a piacon.
Mi történik a fotózás után?
A háttérben zajló folyamatokba is szeretnék egy kis betekintést nyújtani, főként az utómunkálatok folyamataiba. Általában RAW formátumot használok, mert szeretek játszani a színekkel és a beállításokkal. A fotózások után kiválogatom a legjobban sikerült fotóimat, majd ezután jöhet a szerkesztés. Sok minden befolyásolja, hogy milyen szoftverrel és milyen eszközön szerkesztek. A befolyásoló tényezők között szerepel a projekt célja. Ha nem kifejezetten közösségi oldalra készül a fotó, akkor professzionálisabb szerkesztővel dolgozom, ha közösségi oldalról van szó, akkor talán csak egy egyszerűbb szerkesztő is elég. Szerencsére egyre kiterjedtebb szerkesztők érhetők el mobiltelefonra, táblagépre, így az utómunka, a szerkesztés is dinamikus lehet, ha gyorsan akarunk valamit módosítani egy képen. Én fotókhoz és videókhoz saját LUT fájlokat használok a bevált fényviszonyokhoz, általában iPad-en szerkesztek. (Affinity Photo, Photomator, Polarr), viszont maszkolásnál azért előveszem a gépet is. Sok rövidebb utamra nem viszek magammal MacBookot, de egy tablet mindig elfér a hátizsákomban, így az utazási idő egy részét hasznosan tudom felhasználni és szerkesztéssel tölteni.
Ha most kezded a fotózást, akkor azt tudom javasolni, hogy találd meg magad a fotózásban legyen saját stílusod, ami kifejezi a személyiséged és fotózz!
Köszönöm, hogy elolvastad és jó fényeket ;)
Ádám a képeit Olympus E-M10 MKIII fényképezőgépével készíti, melyhez a következő objektíveket használja:
Olympus M.Zuiko 14-42mm F3.5-5.6
7Artisans 55mm F1.4
7Artisans 35mm F1.4
Lumix G 25mm F1.7
Minolta MD 50mm F1.7
Dorka és Ádám utazásait az Instagrammon itt tudod megnézni.
Kalandozásokhoz az Olympus E-M10 MKIV az egyik legjobb választás.
A 7Artisans objektíveket a Digifotoshop oldalán találod.
コメント