Mindig is autó fanatikus voltam, ezáltal bármilyen autós téma érdekelt. Viszont a fotózásban még csak pár kép készült ebben a témában általam. Mint kiderült a párom édesapja versenyezni jár az úgynevezett amatőr autocross kategóriában, így hát kapva kaptam az alkalmon amikor mondta hogy indul a szezon és edzős nap lesz Dömsödön.
Korai kelés, indulás... sajnos az időjárás induláskor nem igazán kedvezett nekünk mert szemerkélt az eső. Fotózni három objektívet szoktam vinni magammal ebből kettő időjárásálló plusz a gép is ami egy E-M1 Mark II modell. Mikor oda értünk konstatáltam hogy még mindig esik, tehát az objektív választásom a 12-40 f2.8 pro lett. Szeretem nagyon, egy igazi mindenes objektív plusz bírja a zordabb körülményeket is. A teszt körök elindultak, még eléggé saras volt a pálya de úgy láttam a távolban szakad fel a felhőzet így talán később a por is szerepet kaphat majd a képeken...
A neten úgy láttam hogy az ilyen környezetben vagy egy szépen kimerevített pillanatot szoktak fotózni vagy pedig az úgynevezett svenkelős képek készülnek legfőképp. Elkezdtem tehát a fotózást, szerencsére a fény elég volt ahhoz hogy alacsonyabb iso mellett is kisebb és kisebb záridővel lehessen fotózni. Úgy éreztem hogy ez volt a könnyebb része részemről, a többit a "modellek" tehát az autók és sofőrjeik biztosították számomra.
A másik téma a svenkelés, na ez volt az ahol azért neten előtte utána néztem miképp is működik ez. Egyre nagyobb záridők miközben lekövetjük az autót, ezáltal a képen a sofőr és az autó éles marad de a háttér szépen elmosódik, érezhetővé válik a sebesség a képeken... igazából ez még inkább tetszett nekem a nap folyamán, az idő is kezdett egyre jobb és jobb lenni így előkerült a 75-300mm objektív is amivel még közelebb tudtam kerülni a témához.
A gépen bekapcsoltam a kettes stabilizátor módot így a függőleges bemozdulásokat segíti nekem ki stabilizálni, záridőkben 1/160rol indultunk és mentünk szépen felfelé egészen 1/20ig amit ha elég ügyesen mozdultam csípőből követve az autót egész jó képek készültek, szerintem... Természetesen végig sorozat képeket készítettem ORF-ben, hogy később tudjak vele dolgozni mert a svenkelésnél jópár kép elkattan mire abból megszületnek azok amiket mi is jónak látunk. A fotózás zajlott, a hangulat szuper volt és egy kis bográcsos étel valamint egy kis kávé a korán kelés miatt ahogy azt kell egy ilyen helyzetben. Jó volt látni hogy férfiak és nők valamint gyerekek akiknek a vérükben van ez is, indulhattak az autókkal amiket építettek a tulajok. A felszerelés számomra abszolút helyt állt, szeretem ezt a rendszert mert kompakt és strapabíró, erre külön szükség is volt amikor a sár egyenesen felém repült és be is terített engem és a felszerelést is kicsit, de szerencsére semmi baj nem lett.
A nap végeztével fáradtan de élményekkel gazdagodva hazaértünk ahol kezdődhetett a fotózás másik fele, a képek kidolgozása.Remélem a képeim Nektek is tetszenek majd és átadja a hangulatot úgy, ahogy azt Én éreztem a helyszínen.
Boczkó Gyula Photo's
Comments