// Olympus X Fjällräven X Medvesi fotósmaraton //
Tudom, hogy most az Olympus Medvesi Fotós Maratontól visszhangzik az internet, hiszen egy sokakat megmozgató, és a média számára is érdekes és izgalmas program volt, mint ahogy immáron öt éve minden alkalommal.
Mondjuk ki, megérdemelten!
Ezért nem szeretnék senkit terhelni a rendezvény bemutatásával, s a személyes beszámolók közül is engedtessék meg inkább egy olyan, amely egy csapat munkáját mutatja be, illetve azt az élményt, melyet köztük dolgozva élhettem meg!
A The Life Explorers stábja ezúttal Speier Vikó fotográfussal és Szabó-Gamos Attila videográfussal vált teljessé.
Mindkét kolléga előtt le a kalappal!
A csapatnak ugyanis az volt a feladata, hogy jelen legyen mindazon programelemeken, melyeken az Olympus nagykövetei, munkatársai előadnak, dolgoznak – gyakorlatilag párhuzamosan -, s velük készítsen interjút.
Ez bizony azt is jelentette, hogy gyakran többször kellett a nehéz terepen teljes menetfelszereléssel fel, s alá ingázni naponta.
Akik ott voltak, vagy ismerik a helyszínt azok tudják, hogy például a Salgó vára nem egy tóparti kastély, s ha el is másztál a lépcsőig, akkor annak első fokán már tuti elvérzel, mert inkább készült birodalmi lépegetőknek, mintsem városi puhányoknak, akik éppen hogy csak elvonszolták magukat odáig a köves, sziklás meredeken.
Lefelé persze már az a bizonyos is gurul…
Ezzel együtt fantasztikus hangulatban, zokszó nélkül, sőt kreatív ötleteket gyártva vonult a csapat, s közben együttérző könnycseppeket morzsoltunk a páncélba öltözött statiszták láttán.
Nem teljesítettek azonban kevesebbet az Olympus és a Manfrotto csapatának tagjai sem a Geocsodák Házában, hiszen Csutorás Róbert, Balogh Zoltán, Lőrik László, Dékány Zsolt és Szekeres János nemcsak, hogy reggeltől estig szolgálták végtelen türelemmel és odaadással az érdeklődőket, de nekik volt a leghosszabb a szolgálati idő is, hiszen pénteken már minden készen állt, mire megérkeztek a résztvevők, vasárnap pedig össze is kellett pakolni, miután mindenki elutazott.
Ez utóbbiban természetesen már mi is igyekeztünk egy kicsit segíteni.
A workshopokat tartó Olympus nagykövetek sem aludtak többet, mint bárki, sőt! Nagy Zoltán, Bánhalmi Norbert, Dékány Zsolt, Szekeres János és Polónyi István mégis olyan lelkesen instruálták, motiválták és edukálták a közönséget (Istenem, de gyönyörű mondat!), hogy az példaértékű!
S, nekik sem volt kevesebb a cipelnivaló, hiszen mindenféle technikai kiegészítőt (azért sem írom le a nevüket, gyönyörű mondatokból elég volt egy is), kellett felcipelniük mondjuk a Boszorkány-kőhöz, s ott folyamatosan mozgatniuk és vigyázni az emberekre és az eszközökre is.
Mi többnyire csak a cipőnk orrára emlékszünk, edzett túrázókként ugye nemigen jutott erőnk felnézni, s gyönyörködni a tájban, de élményekben nem szűkölködtünk így sem.
Hagy említsek meg néhányat!
Az egyik, amikor Dékány Zsolt Olympus nagykövettel elmentünk az erdőbe. A dolog nem félreértendő, hiszen gombákért mentünk. (Szóltam, hogy a dolog nem félreértendő!)
Amikor megérkeztünk egy csinos kis telephez, Zsolt leheletfinomsággal helyezte el a kamerát a földön, olyan óvatossággal, mintha egy kisbabát tenne a bölcsőbe.
– Na, most vannak, akik ilyenkor átrendezik a terepet – mondta, miközben óvatosan elemelt egy rozsdás falevelet az objektív elől, hogy ne takarja ki a gombákat.
– De én ezt a módszert nem szeretem – folytatta, s ugyanolyan körültekintően vissza is helyezte a levelet a helyére.
– Inkább mi találjuk meg azt a szöget, azt a nézőpontot, ahonnan egyedileg örökíthetjük meg a természet csodáját, annak megzavarása nélkül!
Én annak vagyok a híve, hogy úgy hagyjuk a természetet, ahogyan kaptuk!
Mit lehet mondani ezek után?
Visszatérve a Geocsodák Házához, egyszer csak arra lettünk figyelmesek, hogy Polónyi István Olympus nagykövet megkér egy világháborús kiskatonának beöltözött srácot, hogy ugyan, ugorjon már be a susnyásba (valami kétméteres pampafű volt ott, vagy mi…), majd a kezébe adta a ház koromfekete ördögfiókáját, a hétvége nagy kedvencét, egy fiatal cicát.
István pár perc múlva odajött hozzánk, és mutatta az alkotását. A képről egy büszke hős tekint ránk, aki épp most mentett meg egy életet, s akire úgy néz fel a sárgászöld macskaszempár, mint akit megigézett egy varázsló.
Lenyűgöző, ahogy az egyik fotós a maga valóságában igyekszik megörökíteni a pillanatot, míg a másik új valóságot teremt. Természetesen mindkét fotográfus képes mindkét képalkotási formára, hiszen ez az életük.
Egy rendezvény hangulatát szinte semmi nem tudja úgy visszaadni, mint ha magunk éljük át. Ebben a videóban azért megpróbáltuk a lehetetlent. Olyan nézőpontok sokaságából, melyeket csak egy kamera láthat. Vajon képes egy kamera majdnem ugyanazt az érzést kelteni azokban is, akik nem voltak jelen? Nézd meg a videót és döntsd el magad!
Éld át te is a Medvesi Fotós Maraton élményt! Szabó-Gamos Attila videója.
Mindenképpen meg kell említenem Gálos Lászlót, aki már az érkezésekor feltűnik, hiszen úgy hozza az ezernyolcszázas évek stílusában megépített tangóharmonikás (tudom, hogy nem így hívják, de az a redőnyös izé, no!) kameráját, mint egy francia festő az állványát.
Kinézetében pedig egy, a kamera eredetijének idejében élt és alkotott német filozófusra emlékeztet. (Bocsánat Laci, tudom, hogy érted a poént!).
Két napig csak kerülgettem, pedig vonzott a jelenség, és az ambrotípia (nedves kollódiumos eljárással átlátszó üveglapra készített direktpozitív fénykép – na, csak leírtam még egy gyönyörű mondatot!).
Végül az visz hozzá közelebb, hogy a többiek sem bírják megállni, hogy modellt ne üljenek, és ezt bizony látnom kell! (Na, erre a mondatra sem lenne büszke egyetlen újságíró sem.)
A látszat Laci esetében nem csal. Nemcsak azért, mert ő tényleg egy gondolkodó és alkotóművész némi fanyar humorral, s mint ilyen, egy abszolút önazonos figura, hanem mert olyan képeket alkot, amelyek sokkal hűbb formában adják vissza amit látunk, mint bármi más.
És én azt hiszem, hogy nem elsősorban a különleges technológiának köszönhetően.
Amikor azt gondoltam, hogy már nem lehet tovább fokozni, akkor Bánhalmi Norbert kiült a Boszorkány-kővel szembeni sziklára, természetesen a legideálisabb fényviszonyok idején, a Medves-fennsík pazar látványával a háttérben (mégiscsak profi fotós ugyebár), s olyan interjút adott, amibe beleborzongott a körénk gyűlt tömeg is.
Esténként majdnem az egész munkásosztag együtt vacsorázott. Hangosak voltunk, hatalmasakat nevettünk, de számomra néha elcsendesedett a külvilág egy pillanatra, s csak annyit éreztem, hogy a szó amit keresek az a köszönöm!
Szerző: Papp Zoltán / 2020.10.14.
Nemrég találtam meg ezt az oldalt, ahol online kaszinót játszhatok Magyarországon az interneten - online casino magyar , és nagyon boldog vagyok ezzel az oldallal, mert csak ezen az oldalon játszhatok a kedvenc játékgépeimen Magyarországon szabadon, és valódi pénzt nyerhetek! Ha te is szeretnél nyerni Magyarországon, akkor próbáld ki ezt az oldalt.
Magyarországon kihívást jelenthet egy átfogó és lebilincselő online játékoldalt találni. Ez megváltozott, amikor felfedeztem a Weiss Bet . Az oldal játékok széles választékát kínálja, amelyek mindegyike egyedi szórakozási formát és nyerési lehetőséget biztosít. Ez lett az általam kedvelt módja a kikapcsolódásnak és a mindennapi élet rutinjából való kiszakadásnak. A felhasználóbarát kezelőfelület és a játékok sokfélesége a szabadidős tevékenységeim egyik alapelemévé tette, az izgalom és a kikapcsolódás üdvözlendő keverékét kínálva.